Megyünk. A lányok hátul beszélgetnek, jön egy következő szám, a Nyugati után pedig már jelzi a tábla az irányt: Vác.
Az első misén nem voltunk, sokan mondták és írták, hogy milyen jó volt, hát most nagyon kíváncsiak vagyunk. Meg vágyunk is a váciakra: az ismerős arcokra, a közösen megélt élményekre. Beleszagolni, hogy ott mitől is „megy” olyan jól a cursillos meghívás, a palancak szervezése, meg a többi?!
A GPS kisebb kitérő után „odavisz”. Szakad az eső, bár ez a szervezőket nem érdekli, jönnek, segítenek, megérkeztünk.
A hittanteremből már hallatszik, hogy készül a kórus. Melegszik a víz a teának a mise utáni agapéra. Látom az arcokon, hogy örülnek, de feszültek. Régi érzések jönnek elő. Ugyanezt láttam gyerekként a vendégváró bánffyhunyadi (Erdély) rokonokon is. Gombóc van a torkomban: hazaértünk.
A templom gyönyörű, bár jól beszorult a hideg is bele.
Nézelődünk-nézelődünk, aztán egyszer csak bejön Beer Miklós püspök atya. Odajön, kezet fog, belenéz a szemembe: Nagyon örülök, hogy itt vannak – mondja. Karizmája van.
Aztán elindulnak a hívek a misére, sok arc ismerős, néhányukhoz erős és mély élmények kötnek. „Drótos” mise, jól szól már az elején is, nemhiába készültek ilyen lelkesedéssel.
Egyszerre van gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, Balázs napi áldás, és cursillos szentmise. A szentbeszéd tele derűvel és hittel. Egy jó sztorit is mesél Miklós atya.
Nemeshegyi Péter jezsuita atya majdnem 40 évet töltött Japánban, misszióban. Kérdezték tőle, honnan jött, kik is a magyarok, s mekkora nemzet. Mondta, hogy a Kárpát medencében élnek, és olyan 15 millióan vannak. Ez a japánoknak nagyon tetszett, s irigykedtek, hogy milyen jó a magyaroknak, mert ott mindenki mindenkit ismer…
Ez is célja a cursillonak: lehetőséget ad az ismerkedésre, új barátságok születnek, egy olyan erős „háló”, mely csak az emberhalászoknak adatik.
A mise után vidám az agapé, még a püspök atya is kap egy tétényi cursillos meghívót. De jó lenne egyszer együtt szolgálni.
A beszélgetésekben már az idei közösségi programok is körvonalazódnak: szekszárdi bortúra, hétvége Máriabesnyőn, szeptemberi Ultreya.
Hazafelé újra a Kispál és a borz szám jár a fejemben:
„…mert kell egy rendszer, ami nem mozog.”
Mi már megtaláltuk, tegyünk is érte, hogy itt tényleg mindenki mindenkit ismerjen.
De Colores!
