Bandinak a görög-katolikus pap barátomnak még jó régen megígértem, hogy a falunak nagy napján, Abod búcsúján, ami egyben a templom és a parókia felújításának, valamint az új közösségi ház felszentelésének, püspöklátogatással, nagy ünnepi liturgiákkal fényesített ünnepén, meglátogatjuk őt és családját és részt veszünk Évával, a feleségemmel az eseményekben. Sőt ha lehet, még műsort is készítünk róla a Mária rádió részére. Időközben Judit rádiós munkatársamnak a lelkiségi mozgalmakról és a közösségekről szóló tematikus nap keretében felajánlottam egy órás műsort, viszonzásképp egy hasonló szívességért. Pont összeillettek a dolgok. Pénteken indulás!Bandi leszervezte az interjúkat, péntek este 10-kor Atanáz püspökkel interjú, előtte fél hétkor Janka Gábor ikonfestő atyával . Évával arra gondoltunk, tudván, hogy mennyi dolga lesz az egész családnak nem lógunk a nyakukon, hanem megcsinálom a felvételeket, este még beszélgetünk, borozunk egy kicsit Varga Pistával és Jutkával a vendégház tulajdonosaival és mára nyugodtan mondhatom jó barátainkkal, és reggel indulás haza. Micsoda naivság volt. Semmit sem tudtunk az ő vendégszeretetükről! Persze eredeti elképzelésünkhöz pakoltunk ruhát, illetve pontosabban nem pakoltunk. Siettünk, amiben dolgoztunk abba mentünk, még fényképezőgépet sem vettünk magunkhoz. Ötre lent kellett lennünk és Abod 250 km, kettőig dolgoztunk, hazaugrottunk enni adni a kutyának, padlógáz az M3-on végig, röpke pihenő egy benzinkútnál, öt óra előtt két perccel fékcsikorgás, porfelhő és megérkezés.
Kitörő örömmel fogadott az egész család, amit abból is érzékeltem, hogy rögvest előkerült egy pálinkás flaska, ami pontosan rímelt szándékainkkal, és arra hivatott, hogy elűzze a hosszú autózás agytompító hatását. Nos, ez jobban sikerült a vártnál, mert ütött, mint az ipari áram. Némileg fokozta az izgalmakat, az a pizzaszerű valami, amit a benzinkútnál vettünk magunkhoz. Gondoltam valami böjtöset kéne enni, mivel péntek van, és meglátva ezeket a nem túl közeli múltból származó étkeket, arra gondoltam lehet-e valami böjtösebb, mint ami már egyszer végighaladt valaki emésztő rendszerén, legalább is külalak tekintetében. Nos, ebben a pizzában a forma pontosan fedte a tartalmat, ráadásul az előbb említett pálinka hatására igencsak igyekezett ismét napvilágra jutni. Óriási segítség volt a küzdelemben Bandi anyukája, aki látván ábrázatomat, hihetetlen pontosan diagnosztizálta a helyzetemet, és rögtön közölte a megoldást is. Igen rosszul nézel ki fiacskám, igyál gyorsan még egyet! Telitalálat! A dupla dózis pálinka, felmarta a felfelé igyekvő pizza maradványt, (vagy nem tudom mit tett vele), és így megmenekültem a kissé kínossá alakuló helyzetből. Rövid ipari áram effektus, majd a teljes megnyugvás. Innentől kezdve ment minden, mint a karikacsapás.
Elmentünk a szálláshelyünkre, ahol kedves ismerőseink vártak. Varga Pista és Jutka nagy szeretettel körbevezetett tavasz óta sokat fejlődött birodalmukon, majd indultunk a templomba keresni egy alkalmas helyet a liturgia felvételéhez. Megtaláltuk, beállítottuk a mikrofont és hagytuk magunkat 
sodorni a hamarosan kezdődő ősi liturgia csodaszép áramlásával. Kénytelen voltam az akathisztosz himnusz alatt elhagyni a templom falait, hogy Janka Gábor ikonfestő atyával interjút készítsek, jobb híján az autóban, amivel érkeztünk. Az atya szavai felemelőek voltak, bepillanthattunk az ikonok titkos világában, illetve csupán annyira titkos, mint amennyire titkos egy könyv az olvasni nem tudónak. A virrasztás végén Bandi vacsorára hívott a közösségi házba, püspök atya és a jelenlévő papok társaságába. Atanáz püspök pazar ünnepi öltözékben, én meg utcai göncben és kapucnis pulóverben, ami jobban ment volna egy pesti blues kocsmába, mint egy püspöki vacsorához, és az acélbetétes bakancsomról még nem is beszéltem! Ég és föld. Egy négyzetméteren belül! Bandi atya mamája nagyon finom böjti vacsorát főzött. Az interjút viszont áttettük másnap kora reggelre. Nagyon különleges este volt. Éjjel 11 felé véget ért a hivatalos program, mentünk a vendégházba. Nekiláttunk beszélgetni, pálinka és bor mellett ücsörögtünk, könnyedén, békésen, örömtelin. Éjfélkor befutott Bandi is és még két fiatal pap két liter helyi termésű borocskával. Hamar oldódott a hangulat, mindenkire ráfért egy kis lazítás. Holnap fontos nap lesz! Éjjel felmentünk a dombtetőre csillagokat nézni. A falucska kis völgyben húzódik, míg a templom egy magaslaton, ami a díszkivilágítástól meseszép látványt ajándékozott a szemlélőnek. Hátat fordítva a fénynek, ami a templomtól világított felénk, olyan mély lett a sötétség, mint egy csillagfény rezervátumban. A milliónyi tűzgolyó a horizontig beborította az eget. Szédületes volt! Ég és föld ismét összeért. Nem lehetett betelni vele. Sokáig fennmaradtunk, aminek az lett a következménye, hogy reggel az utolsó pillanatban, de még a megbeszélt időben érkeztem a templomba, ahol dr. Orosz Atanáz a Miskolci Apostoli Exarchátus új püspöke már várt rám. Elkészült az interjú, vissza a szállásra. Tegnap éjjel Bandi keményen kihúzta belőlünk a maradás ígéretét, így csak az ünnepi ebéd után indulunk haza. Készítettem egy interjút Varga Pistával is azzal a nem titkolt szándékkal, hogy csinálunk egy kis hírverést a falunak és a vendégháznak. Tényleg csuda jó hely plébániai táboroknak, közösségeknek, baráti társaságoknak. Abod honlapján a részletek! (Ez itt a bújtatott reklám helye!) Reggel még egy rövid kirándulás a környékre, majd 10 órakor kezdődik az ünnepi mise. Mindenki a legszebb ruhájában, még a legkisebb gyerkőcök is. Hiába nagy nap ez a mai. A tegnapi háromórás virrasztás után ismét egy felemelő ünnepi liturgia. A szentmisét legalább húsz pap mutatta be a püspökkel együtt. A templomban nem fért el a nép, kihelyezett székeken és kivetítőn követhette az eseményeket a kívül maradt hívők serege. A falu 150 lakosú, de itt legalább 250 ember ünnepelt. Nyári meleg, tündöklő kék ég, a természet is kivette részét, ünnep a mennyben ünnep a földön, ismét összeért ég és föld, harmadszor! És még egy teljes napot sem töltöttünk itt. A magyarországi görög-katolikus közösség az egyetlen hazánkban, amely a háború utáni időkben nem vesztett a létszámából, sőt még növekedett is. Ellenben magát modern értelmiségi egyháznak tartott Evangélikus közösség zsugorodott a legnagyobb mértékben. Érdemes elgondolkodni azon mit is adhat az évezredes tradíció? Abod 150 lakosú kistelepülés, de ha a felújított templomot, vagy a parókiát nézzük, ráadásként az új közösségi házat is mellé tesszük, egy 15000 lakosú város is büszke lehetne rá! Honnan ez a fenntartó és megújító erő? A legszegényebb a munkanélküliségtől, etnikai problémáktól legjobban sújtott megyénkben? A hagyományokból gyökerező, az ég felé tekintő közösség? Ég és föld, ismét!
Mindenki eljött az ünnepre, és még hozott vendégeket is. A falu házai üresen álltak a mise alatt.
Az ebéd Szendrőn volt, amiről sikerült jó alaposan elkésnünk, egyrészt hosszasan búcsúzkodtunk vendéglátóinktól, Jutkától és Pistától, másrészt ellenkező irányba indultunk el, de idejében kapcsoltam és visszafordultam. Mikor megérkeztünk a levesen már túl volt a díszes sereg. A terem ünnepi díszbe öltöztetve, akárcsak az összes jelenlévő. Egyedül én néztem ki úgy, mint akit atomtámadás ért, szétcsapott frizurával, három földrész turkálóit megjárt pólóval, és az acélbetétes bakancsommal. Próbálkoztunk is háttérbe szorulni, az utolsó asztal utolsó székein, de Bandi atya hatalmas lendülettel ragadott magához és leültetett minket a főasztalhoz, ismét a püspök atya közelébe, a polgármesterek és az esperes közé! Többek kérdő tekintetéből a következő kérdést véltem kiolvasni: Ki lehet ez a hajléktalan ezzel a csinos nővel, hogy főhelyekre ültetik? Ennek ellenére egy csöppet sem éreztem feszélyezve magam, sőt nagyon is jót beszélgettünk János atyával a környék esperesével. Nagyon mély és nagyon magas dolgokig jutottunk. Mindenki nagyon kedves volt és az ebéd valami fergeteges. Szegény fejem, aki hétközben kínai koszton, mert „ócsó” vagy hónap végén last minit Tesco gazdaságos párizsin élek, szíven talált a hagyományos ízek csodás harmóniája. A végén egy hatalmas, az abodi templomot ábrázoló tortát ettük meg.
Fantasztikus utazás volt. Két nap ég és föld között. Szerettem volna valami áldozatot hozni, de ismét kincsekkel megrakva térhettünk haza. Ilyen az égi hozam: be dobsz egy szem szőlőt, és egy hordó bort kapsz vissza! Érdemes dolgozni az Úr szőlőjében!
De Colores!
Kovács János
