www.decolores.hu

EN -

Blog: Egy közülünk aláírásgyűjtés

Készítő:: Adminisztrátor Publikálva: 2013. április 17. 03:34:25

Segítségetekre, tettekre van szükség, egy olyan ügyben, amelyben nem csak állást foglalhatunk civilként aláírásunkkal, hanem apostolkodhatunk is.
Számos egyházi előljáró, Benedek pápánk, magyar püspökatyák és papok buzdítanak bennünket, hogy álljunk ki e konkrét ügy mellett. Most lehetőség van nemcsak kiállni, hanem szervezni is az aláírásgyűjtést.

Bizonyára találkoztatok már az Egy közülünk kezdeményezéssel, honlapunk jobb oldali oszlopában is ott van hónapok óta a hivatkozás, amely az elektronikus aláíráshoz vezet. Ez az európai polgári kezdeményezés azt tűzi ki célul, hogy az Európai Unió illetékességébe tartozó ügyekben a fogantatástól kezdve minden embert illessen meg az élethez és a méltósághoz való jog, és ennek következtében ne finanszírozzanak olyan tevékenységeket Uniós forrásból, melyekben emberi embriók pusztulnak el. A kezdeményezés nem érinti a tagállamok abortusz-szabályozását. 

A szervezők most hozzánk, cursillistákhoz fordultak, mert az internetes aláírásnak megvannak a maga korlátai, ezért a papír alapú aláírásgyűjtésben kérték segítségünket.

Jó szívvel tesszük, mert a keresztény értékeink melletti kiállás fontos. Ráadásul az ügy még azon is túl mutat, mert számos muzulmán, zsidó és más felekezet, sőt nem hívők is aláírták már, hiszen a magzatvédelem egyetemes érték.

Nekünk Cursillistáknak ezen túlmenően rögtön eszünkbe jut a bizonyos suszterszék a harmadik lába, a TETT, amit még Apostolkodásnak is nevezünk.

Tehát mit tudunk TENNI?
Először is:

  • Ha csoportod van, akkor a csoport nevében, ha nincs, akkor magad keresd meg mielőbb a plébánosodat, és beszéld meg, hogy a templom előtt a szombati és vasárnapi szentmisek előtt/alatt/után aláírásgyűjtést szeretnél szervezni.

  • Beszéld meg, hogy a pap(ok) hirdessék a szentmiséken, és buzdítsanak az aláírásra.

 Aztán:

  • Fogj bele a szervezésbe, hogy megfelelő létszámú emberrel, asztallal, nyomtatott anyaggal (plakátok, aláíró ívek) ki tudjatok állni a templom elé.

  • Töltsd le a mellékelt aláíró ívet, plakátot, majd azokat nyomtasd ki a megfelelő mennyiségben.

  • A mellékelt tájékoztatót is kinyomtathatod vagy továbbküldheted, akár nem-cursillista ismerőseidnek is.

  • Az eddigi tapasztalatok szerint több aláíró hely kell, akár több asztalon, mert egyébként az emberek nem fognak sorban várakozni, elmennek.

Az "eddigi tapasztalatok" Szodfridt Gábor testvérünktől jött. Gáborék most vasárnap voltak az elsők, akik Pasaréten a templom előtt megszervezték az akciót, és több mint 400 aláírást gyűjtöttek, képes beszámoló itt.
Az első fecskék után a Szent Antal és a Szent Orbán csoport is szervezi az aláírásgyújtést jövő vasárnap. Majd erről is kapunk beszámolót remélhetőleg.
És persze a többi fecskétől, fecske rajtól is várjuk majd a képes beszámolókat a szerkesztoseg@decolores.hu email címre, reméljük igazi tavaszi fecske invázió lesz :)
Isten áldjon fáradozásotokért!
Szeretettel, decoloresszel,
Csibi Tamás 

Hasznos linkek:

Tájlkoztató (körlevél)
Plakát
Aláíró ív

Eddigi helyszínek
 

ESEMÉNYEK

ULTREYA 15 - Egy nap emlékei

2022. május 28., szombat.
Regnum Marianum, Zoborhegytér, Zugló, Budapest.


Reggel 9-től gyülekező, regisztráció az altemplom előtt.
Korábbi érzések felidézésével, ismerős-ismeretlen arcok keresésével, izgalommal, kiváncsisággal gyülekezünk. Kisebb nagyobb csoportokba verődve, egymás ölelgetésével, csillogó szemekkel, egyre szélesebb mosolyokkal arcunkon érezzük: megérkeztünk.
Palya atya is berobog. Lojzi atya, a helyi plébános, néhány kedves köszöntő szó után bevonul a gyóntatószékbe. Szentmise kezdődik. És elindul egy csodálatos nap...

2022. június 01. 14:17:09
Bannerek
  Mária Rádió   Mária Út   Verbiták   Szent István Társulat   Keresztény Értékmegőrző Egyesület  
 

Minden jog fenntartva - De Colores

Impresszum