Gondolom a vörös bor, azután mondjuk Babits, a virtuóz költő, majd Béla király, róla pedig a hanyag munkát végző ácsok (néhány történész szerint a császár beépített emberei) akik miatt Bélára rászakadt a hevenyészett trón…
Na, de ezért temették itt Szekszárdon és lett általa is híres ez a szép város. De ki jut Gyuri és András eszébe Szekszárdról?
Nem Babits, nem Béla, hanem Ákos, róla majd később.
Szóval elindultunk Szekszárdra, így értelemszerűen megérkeztünk Tolnára, és ha már itt voltunk megtekintettük a Kékfestő műhelyt, ami egyben múzeum is, mivel a maga műfajában az utolsók egyike az országban. Erről nincs mit írni…. Ez egy kuriózum, egy különlegesség, egyszerre nehéz fizikai munka és finom művészet. Miután kigyönyörködtük magunkat és néhányan, köztük én is vásároltunk a bemutatott kékfestő termékekből, elindultuk Gemencre.
Gemenc hazánk egyik legszebb tájvédelmi körzete, amelynek legfrekventáltabb részei a keskeny nyomtávú vasúttal, kisvasúttal is bejárhatók. Bejárhatók, persze csak akkor, ha közlekedik.
Bár a szervezők egyeztették és a hivatalos menetrend is megerősítette, valamint több ide tévedt turista is állította, hogy itt az ideje a kisvonat indulásának, valami miatt a Kisvonat úgy döntött, hogy most Ő nem indul… De nem estünk kétségbe: kb. 1 órán keresztül szebbnél szebb Mária énekeket énekeltünk a kisvasút végállomásánál, az erdőszélen. A turisták meg- megálltak szavakkal nem, csak arckifejezésükkel kommentáltak. Én leginkább az érdeklődést és a szimpátiát véltem felfedezni rajtuk. Ezután a csoport többsége egy kb. egyórás sétát tett a gemenci erdőben, majd irány a szállás, ezúttal már valóban Szekszárd, az I. Béla király Kollégium.
A szállás elfoglalása, adminisztráció, hivatalos és privát szötyörgés után, kb. egy óra elteltével végül is mindenki elkészült. Végre készen álltunk Szekszárd igazi nevezetességének, utunk elsődleges céljának a meglátogatására.. Akkor most vissza Ákoshoz.
Ákos egy szekszárdi szőlősgazda, cursillot megjárt, négy gyermekes családapa és ami számunkra legfontosabb: minőségi tájjellegű fehér és vörös borai valamint super first class (= szuper első osztályú) házi pálinkája van... Ákos pálinkával fogadott, majd házi kenyérlángos tatzikivel, mint előétel következett és természetesen az elmaradhatatlan bográcsban készült pörkölt (disznóhús, máj, köröm, csülök) tésztával, krumplival savanyúval.. ... és bor, bor valamint ismét bor unlimited (=korlátlan) mennyiségben. Időközben, persze többféle házi süti is előkerült.
Közben Ákos megmutatta a szőlőt és röviden, több- kevesebb sikerrel megpróbált bevezetni minket a szőlő és bortermelés rejtelmeibe.
A borfogyasztással egyenes arányban emelkedett a hangulat, amelyet az egyre intenzívebb magyar nóta és népdal éneklés is bizonyított. Végül a szokásos:
„ Nem, nem, nem megyünk mi innen el!„ köszönéssel búcsúztunk.
Következtetés: Ákos valóban egy nevezetesség, érdemes, hasznos és tanulságos volt meglátogatni. Miután mindnyájan épségben hazaértünk a Béla királyhoz, egy rövid dajdajt követően eltettük magunkat a következő napra.
De Colores!
Kati és Laci
töltödés
