www.decolores.hu

EN -

Blog: Elmélkedés - Karácsony és a szomszédok

Készítő:: admin Publikálva: 2010. március 09. 12:43:39

Tíz évvel ezelőtt társasházi lakásból családi házba költöztünk, ami sok tekintetben megváltoztatta az életünket, sőt a karácsonyi ünneplési szokásainkat is. Egy kicsit nosztalgiázok.

A panel karácsony az Alacskai úton, a következő módon zajlott le. Mivel az első évben már mind a kilenc lépcsőházi családot ismertük, úgy döntöttünk feleségemmel, hogy Szenteste előtt, „szent délután” összeraktunk egy tálca sütit,  egy kancsó bort meg némi apróságot a gyerkőcöknek, szépen felöltözve becsöngettünk a lakókhoz boldog Karácsonyt kívánni. Mindenki örömmel fogadott, mire végigjártunk mindenkit igen beleszaladtunk a késő estébe. A következő karácsonykor már a többi szomszéd is jött,  a másik szomszédhoz, úgy hogy a harmadik szinten lakókhoz vagy tizenöten állítottunk be. Az öröm a létszámmal fokozódott, de már az éjszakába ért a dolog, így a saját kis családi ünnep elég későre szaladt. Nos a következő évben, hogy ezt elkerüljük megbeszéltük, hogy mindenki este megüli a családi ünnepet, úgy kilencig, és utána összefut a lépcsőház. Így is lett minden évben. Hatalmasat ünnepeltünk, táncoltunk, beszélgettünk, és ha szép havas volt az idő, akkor szánkókkal és pálinkával, száraz fával felszerelve kimentünk a közeli erdőbe. Raktunk egy nagy tüzet, és ott örültünk a karácsonynak majdnem reggelig. A gyerekek egész évben ujjongva mesélték egymásnak. Hasonlóan ültük meg a húsvétot is. Jézus velünk volt inkognitóban! És velünk is maradt. Ezután, úgy éltünk, hogy mindig mindenkinek tárva nyitva volt az ajtaja és kopogtatás nélkül nyithatott be a másikhoz. Ha nem volt pénze valakinek, vagy bármilyen segítség kellett, mindig ott voltunk egymásnak.  Nyáron hétköznap lábteniszeztünk és fociztunk, lányokkal és gyerkőcökkel együtt, hétvégén meg a  tóparton hemzsegtünk. Voltak persze konfliktusok is, de egy-két nap morcogás után minden ment a régiben. Farsangkor a gyerekeknek a tetőtérben maszkabált rendeztünk, és ide már a többi lépcsőház gyermekei is eljöttek, és hozták a szülőket is. Sokasodtunk rendesen, olyan volt tényleg, mint egy nagy család. Elsők voltunk, amikor szemetet kellett szedni, vagy virágokat ültetni a házkörül. Sőt egyszer még paprikás krumpli főző versenyt is nyertünk, sok-sok ajándékkal. Ha egyikünk felújítást végzett, ott voltunk, ha bármi elromlott, mindig megoldottuk.  Aki autót tudott szerelni abban segített, aki villanyt abban. Sosem kellett drága pénzt fizetni ezekért, és ez nagy öröm volt, mert senkit sem dobott fel a pénz.  Sokuknak volt kulcs a másikhoz, és ha a kutyáinknak séta vagy táp kellett, elég volt egy telefon. Nem volt gond, ha tovább kellett dolgozni!  Mindezt úgy, hogy ezek a dolgok mindenki számára magától értetődőek voltak, még hálát sem vártunk, és nem is fogadtunk el egymástól.

Jött az ezredforduló és szétszaladtunk. Először mi költöztünk el, majd szép lassan néhány kivétellel a többiek is. Néhányan még most is tartjuk a kapcsolatot, nagyobb ünnepeken összefutunk. Utoljára az egyikünk harmincévi polgári házasság utáni templomi esküvőjén, Üllőn találkoztunk.

Tíz éve lakunk itt a családi házas világban, de a közvetlen szomszédokon kívül senkit nem ismerünk. Idén, nem tudom miért, de elkezdett nagyon hiányozni a régi ünnepi hangulat. Évával, a feleségemmel kitaláltuk, hogy itt is emberek laknak, bár ugyan másfajta népek, de ők is talán igénylik a közösséget, csak nem meri senki elkezdeni az ismerkedést. December 24-én délután háromkor fogtuk a butykost, a sütis tálat, és neki vágtunk a nagy kalandnak. Van egy szomszédunk, aki az első évtől kezdve, hogy ideköltöztünk, minden Szenteste előtt, hozott egy lábos halászlevet. Ők jó alap volt a kezdethez és nagy örömmel csatlakoztak az akcióhoz.

Négyen máris vagyunk! Ők is felszerelték magukat mindenféle földi jóval és indultunk a harmadik házba. Őket felületesen ismertük, de mégis amikor megláttak minket nem tudták mi tévők legyenek. A ház nőnemű lakói tele voltak örömmel, és érdeklődéssel, de a férj nem jött elő. A hölgyek vidáman fogadták a köszöntést és a pálinkát is örömmel kortyolták velünk.

Megköszönték és elárasztottak minket jó kívánsággal, és saját öntésű gyertyákkal, amit később mi is továbbadtuk ajándékként a többi szomszédnak Irány a következő ház. Itt ketten laknak Erdélyből, egy anya és a fia. Az anya ötven a fiú harminc körüli. Épp ebédeltek, de ez nem számított! Azonnal behívtak, (ők voltak az egyetlenek) lesöpörték az asztalról az ebéd maradványait, rögtön új terítő került, majd sütik és italok. Nagyon örültek nekünk, azt mondták egyszeűen: Na végre!  Boldogan jöttek velünk a negyedik házba. Itt nem volt csengő, ezért hangosan elkezdtük énekelni a menyből az angyalt. Gyuszi a szomszéd nagy nehezen előbukkant egy hatalmas késsel a kezében és csupa vér volt a pólója, és a keze is. Semmi gáz, csak épp kacsát vágott. Megilletődött és megköszönte a köszöntést és az ajándékainkat. Átmentünk a túloldalra az új házak közé. Itt az asszony nyitott ajtót, de nem tudta mifenét akarunk. Megnyugtattuk, hogy nem akarunk semmit, csak mi vagyunk a szomszédok, és jókívánságainkat szeretnénk átadni némi kis ajándékkal. ( Nem is láttam még soha. Azt hittem a férfi egyedül él!) Előjött a férj is, aki láthatólag örömmel fogadott volna minket, de az asszony rövidre akarta zárni az eseményt. Udvariasan leléptetett. A férj utánunk kiáltott, hogy sok pénzt kívánjon nekünk az újévre. Ő is csak azt kívánta nekünk, amit a legjobban szeret. Következő házban égett ugyan a villany de nem jött ki senki. Már visszafelé jöttünk a túloldalon és a szembe szomszédnál csöngettünk. Itt a fiatalasszony nyitott ajtót, de mikor meglátott úgy megijedt, hogy infarktus közeli állapotból hoztuk vissza, mikor közöltük, hogy csak boldog karácsonyi ünnepeket kívánnánk.

Itt végeztünk, és ajánlottam a szépreményű társaságnak, hogy térjünk be hozzánk egy rövid ünneplésre, és kiértékelésre. Asztalhoz ültünk és poharazás és süti evés közben megállapítottuk, hogy elsőre nem is olyan rossz az eredmény. Elkezdtük szervezni a jövőt,  utcabálról, és szorosabb együttműködésről beszélgettünk. Tehát a mag megszületett. Jövőre összehozzuk az utca népét, életet viszünk a Címer utcába.

Már besötétedett mikor hazaindult a vidám társaság.

Tudom, olyan már nem lesz, mint a régiek voltak, mivel már mi sem vagyunk olyanok, de tele voltunk reménnyel és valami újra visszatért a szívünkbe.  Befutott Szabó Balázs a kántorunk valami gyógyszerért, és hogy legalább egyszer szépen szóljon az a nóta, és rögtön éneklésre fogtuk. Balázs  elment, magunkra maradtunk. Nekiláttunk volna fát díszíteni, de sajna elfelejtettünk beszerezni egyet, amin legalább húsz percig nevettünk Dóri lányunkkal együtt. Levágtam a kerti fenyőfából két szép ágat, felszereltük a falra és feldíszítettük. Úgy nézett ki, mint egy kétdimenziós karácsonyfa. Egy dimenziót spóroltunk. Mégis csuda szép lett! Akárki jött hozzánk mindenki azt mondta jövőre  hasonlót készítenek! 

Kijöttem este egy kicsit levegőzni, és bámultam a buta összevissza a falra és a fákra hányt mesterséges fényeket.  Arra gondoltam, milyen szép lenne, ha  a szívekben felgyulladna végre az igazi fényesség, itt a Címer utcában is. Jézus is parányi csecsemőként érkezett közénk! Minden dolog az elején kezdődik! Nem túl nagy bölcsesség, de legalább igaz!

De Colores!

Kovács János

ESEMÉNYEK

ULTREYA 15 - Egy nap emlékei

2022. május 28., szombat.
Regnum Marianum, Zoborhegytér, Zugló, Budapest.


Reggel 9-től gyülekező, regisztráció az altemplom előtt.
Korábbi érzések felidézésével, ismerős-ismeretlen arcok keresésével, izgalommal, kiváncsisággal gyülekezünk. Kisebb nagyobb csoportokba verődve, egymás ölelgetésével, csillogó szemekkel, egyre szélesebb mosolyokkal arcunkon érezzük: megérkeztünk.
Palya atya is berobog. Lojzi atya, a helyi plébános, néhány kedves köszöntő szó után bevonul a gyóntatószékbe. Szentmise kezdődik. És elindul egy csodálatos nap...

2022. június 01. 14:17:09
Bannerek
  Mária Rádió   Mária Út   Verbiták   Szent István Társulat   Keresztény Értékmegőrző Egyesület  
 

Minden jog fenntartva - De Colores

Impresszum