www.decolores.hu

EN -

Blog: János áldás

Készítő:: admin Publikálva: 2010. december 29. 11:00:00

Immár hagyományosnak nevezhető a zuglói Páduai Szent Antal Plebánia életében a decemberi János áldás, hiszen az idei volt a harmadik alkalom.
A Szent Orbán Cursillo Csoportnak pedig szintén hagyománnyá vált ez az esemény, ugyanis másodszor vállal részt a boráldás megszervezésében.
A Szent János apostol és evangélista tiszteletére számos templomban tartanak boráldást a szent névnapján, december 27-ikén. 

A hagyomány szerint a keresztények üldözéséről ismert Domitianus császár eképpen akart végzni a fogságában levő öreg apostollal: ,,Ha azt akarod, hogy higgyek a te Istenedben, adj nekem jelet az ő erejéről. Kínálok neked egy próbát: mérget készítek, ha megiszod és nem esik bajod, akkor a te Istened az én Istenem is lesz!'' Az apostol tétovázás nélkül beleegyezett. Akkor a elővezettek két halálra ítélt gyilkost. A császár először azoknak nyújtotta a méregpoharat, hogy lássák, János valóban mérget iszik. Előbb az egyik, majd a másik halálraítélt itta ki a kelyhet és esett össze holtan. Ezután János vette át a poharat minden félelem nélkül, keresztet vetett. A kehelyből tűzlángok csaptak fel, majd mérges kígyók távoztak belőle. János ezután felhajtotta a kehely tartalmát.  A körülállók lélegzetüket visszafojtva nézték, mikor rogyik össze... a méreg azonban hatástalan maradt. Ez a pogány császárt megdöbbentette, de még nem tért meg, hanem azt mondta: ,,Még mindig kételkedem a te Urad hatalmában. De ha ezt a két halottat is vissza tudod hívni az életbe, akkor megtagadom isteneimet, és megkeresztelkedem!'' Akkor János levette a köpenyét, és fölszólította a császárt, hogy takarja be vele a halottakat, ő pedig térdre borult és imádkozott. Imádságát befejezve szólt, hogy vegyék le a köpenyt az emberekről. Levették, és azok talpra álltak! Akkor a császár megtért és megkeresztelkedett... 

Ezt a hagyományt Bárány Béla plébános is idézte a borszentelés szertartásában, amely során borokat áldott meg Szent János apostol tiszteletére, és azok jövendő fogyasztóinak egészségére. Sokan otthonról hozott bort állítottak glédába az oltár előtt arra kijelöllt helyre, de akinél éppen nem volt bor, az sem ment haza üres kézzel. Ugyanis a Szent Orbán Csoport felajánlásával 100 palack ertyeki, illetve a Bertók János helyi vállalkozó támogatásával ugyanannyi tokaji bor alatt roskadoztak az oltár előtt erre a célra felállított, és karácsonyi pompába ötöztetett asztalok. Ezeket a borokat is megáldotta Béla atya, és meg lehetett vásárolni. Az abból befolyt összeg a bosnyáktéri közösség gyermekeinek nyári táboroztatását fogja szolgálni.

A szentmisén és az eseményen nem csak szentorbánosok képviselték színes-pompás mozgalmunkat, hiszen ez a mise egyben a korábban meghirdetett Cursillós mise programunknak a decemberi stációja volt. És ha már jöttek, derekasan kivették részüket a sürgés-forgásban.

Hiszen szentmise és boráldás után a templom oldalhajójában, a Jézus Szíve kápolnában a hívek megkóstolhatták a megvásárolható borokat egy kis borkorcsolya kiséretében. A cursillisták oroszlánrészt vállaltak mind a harapnivaló előkészítésében, mind a megáldott nedűk kimérésében, kóstoltatásában. 

Az eseménynek még egy cursillós vonatkozása volt. Béla atya szívhezszóló, meleg szavakkal méltatta Rohály Gábor testvérünknek borszakírói munlkásságát, amelyért ezév október 23-ikán átvehette a Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét.

Istennek köszönjük a Csapat áldozatos munkáját valamint azt a kegyelmet, amely a testvérek és a helyiek közös imája által elárasztva táplálta lelkünket, a bort, amely Isten negyszerű ajándékaként oltja szomjunkat, és emeli együttlétünk élményét, illetve a helyi hívek vásárlási hajlandóságát, amely révén elkeltek a borok. 

Kérünk Urunk, hogy ez a kegyelem kísérje a zuglói fiatalokat is nyári táborozásuk alatt, a nyár és a tartalmas vakációzás öröme szolgálja mind a zuglói, mind a tágabb közösség lelki gyarapodását.

Mi pedig találkozzunk még többen január 16-ikán 18 órakor a Köbányai Szent László Templomban, a következő Cursillós Mise keretében!

*A festmény: Greco - Szent János Apostol

Képes beszámoló:

töltödés

ESEMÉNYEK

ULTREYA 15 - Egy nap emlékei

2022. május 28., szombat.
Regnum Marianum, Zoborhegytér, Zugló, Budapest.


Reggel 9-től gyülekező, regisztráció az altemplom előtt.
Korábbi érzések felidézésével, ismerős-ismeretlen arcok keresésével, izgalommal, kiváncsisággal gyülekezünk. Kisebb nagyobb csoportokba verődve, egymás ölelgetésével, csillogó szemekkel, egyre szélesebb mosolyokkal arcunkon érezzük: megérkeztünk.
Palya atya is berobog. Lojzi atya, a helyi plébános, néhány kedves köszöntő szó után bevonul a gyóntatószékbe. Szentmise kezdődik. És elindul egy csodálatos nap...

2022. június 01. 14:17:09
Bannerek
  Mária Rádió   Mária Út   Verbiták   Szent István Társulat   Keresztény Értékmegőrző Egyesület  
 

Minden jog fenntartva - De Colores

Impresszum