„Ultreya”! „Rajta, tovább, előre!” Valamikor így biztatták egymást a Santiago de Compostella felé vezető úton egymást a zarándokok. Azon az úton, ahol a fáradtság, a nélkülözés, a viszontagság és a veszélyhelyzet karon fogva járt egymással. Ahogy az élet fent leírt legkülönbözőbb területein is, így mi cursillisták is, biztatjuk egymást az örök negyedik napon, ahol jártunkat, előrehaladásunkat sokszor a lankadás, a lelki szárazság, az elkeseredés, és a csüggedtség kísérheti.
Június első szombatján, egy „szurkolói összejövetel, buzdítás, tanúságtétel-sorozat”, Ultreya zajlott Nagytétényben. A Szent Orbán Csoport és a verbita atyák szervezésében közel száz testvér élhette át, mit is jelent egymás példáján a hitben erősödni!
A tanúságtevők hivatása, talán nem is tudatos szervezői szándékból, de jelképes módon mégiscsak Mennyei Atyánk egy-egy jellegzetességét mutatta. Így találkozhattunk a „tervező- alkotó-teremtővel”, Rébay Lajos hatvanhat éves épületgépésszel.
Lajos, az örök negyedik napról szóló tanúságtételét, többek között szakmai életéből vette. A jelenleg is nagyberuházásokban tevékenykedő műszaki vezetői feladatokat ellátó mérnök, részese volt egy vezetőtársai közötti vitának. A disputa lényegében arról szólt, hogy hogyan is lehet még több anyagi forráshoz jutni a megvalósítás során . A két vezető - akik egyébként Lajossal szemben ellenszenvet tápláltak - egymás szakmai és hatásköri illetékességét is vitatta.
Tanúságtevőnknek az előtte folyó vita hevében, az egyik főparancsról szóló evangéliumi rész jutott az eszébe. De a történet felidézése mellett, rögtön kérdések fogalmazódtak meg: „milyen nagy erőfeszítés kell is ahhoz, hogy felebarátaimat szeressem egy ilyen helyzetben, ráadásul nemcsak egymást, de engem sem szívlelnek”? Lajos csakhamar lefordította a parancsolatot a konkrét helyzetre: tenni azt, ami javukra válik, akarni a jót nekik, még akkor is, ha ők nem így éreznek irántam”! A mérnök ezek után azt javasolta, hogy az eddig felmerült, megoldatlan kérdéseket a két vezető utalja középvezetői beosztottjaik szakmai illetékességébe. A két eddig egymással vitázó kolléga, ezek után egymással beszélő, megoldást kereső egyenrangú féllé vált.
Lajos a tanúságtételét a következő hasonlat segítségével foglalta össze:” Habár teniszezni nem tudok, de ha jön a labda a háló fölött, az ütőt mégis tegyem bele valahogy. Ha pedig az „ütőt” beleteszem a mindennapi történésekbe, vagy legalábbis törekszem arra, hogy beletegyem, akkor már nem járok olyan messze a Mennyek Országától”.
A „teremtő” személye után bepillantást nyerhettünk egy „gyógyító” tanúságtevő mindennapjaiba is, hisz Lajos után, Szabó Gábor tatai sebészorvos következett. A többgyermekes édesapa elmondta, hogy az átlagember gyakran eshet abba a hibába, hogy olyan személyes megszólítást vár Istentől, amit annak idején mondjuk Ábrahám kaphatott. Pedig észre kellene vennünk, hogy egy dörgedelmes égi szólam helyett, a csöndben, életünket háttérből vezető Isten, sokszor hang nélkül vagy másokon keresztül szól hozzánk. Milyen kár, hogy sokszor elmegyünk az ilyen szólítgatások mellett!
A katolikus családban nevelkedett, de a hagyományos vallási formát tinédzser korban elhagyó fiatalember, az élet nagy kérdéseit kezdetben, a csillagászat, a matematika, a fizika és a biokémia területén kereste. A felsorolt válaszkísérletek azonban további kérdéseket és űrt hagytak maguk után.
Későbbiek folyamán, a kereszténységet kezdetben csak külsőségek szintjén megélő, szentségi házasságot kötött édesapa, gyermekeit rendre megkeresztelte, hittanra járatta. A nagyobbacska, hittanra járó gyermekek heti rendjébe így már a diákmisére való járás is beletartozott. Gábor, ezalatt kisebb gyermekével, Katival maradt otthon. A szertartásról hazatérő, lelkes, közösséghez tartozó, élményekkel gazdagodott nagyobbak vidámságát látva, a kis Kati egyre gyakrabban fogalmazta meg édesapja számára: „ én miért nem vagyok ott?”
Gábor számára ez volt az az első megszólítás, melynek alkalmával úgy érezte, hogy az Úr szól hozzá gyermekén keresztül. Ezt követően a család összes tagja, rendszeres résztvevője lett az Úrral való vasárnapi találkozásoknak.
Gábor életében további „megszólítások” köveztek. Ilyen szólítás volt, amikor találkozott egy ferences atyával, akinek hatására elsőáldozó, bérmálkozó, majd negyven év elteltével szentgyónást végző lett. A sebészorvos utólagos értékelése szerint, ez a találkozás a tanító Jézus üzenete volt!
De „megszólítás” volt Gábor életében az is, amikor távoli beteg, gyógyíthatatlan rokonát ápolta hónapokon keresztül. Ez a távoli hozzátartozó, tán nem is tudva, a szenvedő Jézus üzenetét közvetítette a sebészorvos számára. Elmondta, sőt tanította, hogyan kell egy szenvedő emberrel bánni és példát mutatott arra, hogyan kell méltósággal a szenvedést elfogadni. Gábor szerint, ez a beteg, fogyatkozó erejében, kihunyó életében is adni tudott!
Ahogy a compostellai zarándokúton, az El Caminon, Szent Jakab apostol sírja felé vándorlók között is sokféle korú, rangú, foglalkozású embert találhattunk, illetve találhatunk, így az örök negyedik napon menetelő tanúságtevők között is a legkülönbözőbb foglalkozású testvérekkel találkozhattunk. A tétényi beszámolók sorát így egy „őrző” követte, aki nem volt más, mint Draxler Ferenc, a Váci Fegyház tisztje.
Ferenc testvér, a fekete humor eszközével élve megjegyezte, amennyiben saját sírfeliratát kellene megfogalmazni, az valahogy így szólna:”Itt nyugszik Draxler Ferenc, született 1965-ben meghalt 2010-ben, életének negyedik évében”. Ez pedig nem lenne sem csalás, sem „sajtóhiba’, hanem maga a színtiszta igazság. Hiszen keresztény újjászületésének kezdete 2006. ősze volt, amikor is a tihanyi Cursillót elvégezte. A háromnapos lelkigyakorlatszerű tanfolyam végeztével Ő is úgy érezte sok cursillista társához hasonlóan, hogy teljesen új időszámítás kezdődik életében az örök negyedik nap kezdetével.
Habár az újjászületés folyamata nem kis vajúdással járt, Ferenc elmondása szerint, csakhamar ráeszmélt arra, hogy milyen jó is keresztényként élni, szeretetet adni és szeretetet elfogadni tudni, milyen jó édesapaként, atyaként, és keresztény férjként egyre érettebbé válni. Új életében azt is felismerte, hogy ahhoz, hogy boldogok legyünk nem kell másokat becsapni, saját érdekeinket erőszakosan érvényesíteni. Rájött arra, hogy nem kell mindent, minden áron megszerezni és nem kell mindent, mindenáron elérni.
Megértette, hogy a valódi emberi szabadság az Úr Jézus kezében van, amit csak el kell kérni Tőle. Belátta, hogy az isteni törvények nem az emberi szabadság ellen valók, hanem azok, a valódi emberi szabadságot tesznek lehetővé.
Az alkotó, a gyógyító és az őrző tanúságtétele után az összegzésé lehet a főszerep: mit is kaphattunk, hogyan is gazdagodhattunk az Ultreya pár órája alatt? A választ Szabó Gábor tanúságtételének utolsó mondatai adhatják meg: „A Cursilló és így talán az Ultreya is, lelki töltekezést és megerősítést adhat ahhoz, hogy a hívő ember, amit gondol és hisz, ne tartsa magában, hanem ossza meg másokkal is. Még akkor is, ha a tanúságtételt kezdetben kicsit ügyetlenül is teszi, és az, nem jár rögtön mindig látható eredménnyel. Ne felejtsük, próbáljunk meg olyan emberekké válni, akiken keresztül másokhoz szól az Úr!
De Colores!
Kiss Erik Richárd
