www.decolores.hu

EN -

Levelező tagozat

Az örök negyedik nap megélésére a cursillo két módszert ajánl. A csoport összejövetelt és az Ultreyat. Ezek sokat segítenek a mindennapi apostolkodásban, a közösségek létrejöttében, barátságok kialakításában. Ezekben mindenki megtalálhatja a helyét, függetlenül attól, hogy szeretne e a cursilloról mélyebb tudást szerezni, vagy sem.

Azonban ha valaki már közvetlenül a cursilloval, alapeszméjével, módszertanával, karizmájával szeretne foglalkozni, azoknak való az iskola.

Tovább a "Levelező tagozat"-hoz!

Jenő atyát idézem: „Az iskola szervezése terén van a legkevesebb egység a cursilloban. Minden ország megpróbálja saját lehetőségei szerint a legjobbat kihozni.

Legáltalánosabb a két éves iskola. Az első évben a katolikus vallás alaptételeit ismertetik, hisz akik cursillora mennek, többségük vallásos ismerete hiányos. A tanulás rollo is erre buzdítja a hallgatókat. Igaz egyidőben azt is kihangsúlyozza, hogy a továbbképzésnek nem az ismeretbővítés a célja, hanem a megismert igazságok megvalósítása.

Éppen ezért nem akarjuk a tanulást túlzásba vinni. Az én híveim az őserdőkben nem tudtak írni, olvasni, nem ismerték a kisprófétákat, Melkizedekről sem hallottak soha semmit, mégis nagyon vallásos emberek voltak. Hisz a Tízparancsolat bele van írva az emberek szívében, és jaj annak a társadalomnak, ahol az emberek csak az egyetemen akarják megtanulni, hogy nem szabad lopni.”

Mi most itt az kíséreljük meg, hogy az internet adta lehetőségeket kihasználva elindítunk egy levelező tagozatot. Egy általános bevezetéssel kezdünk a cursillo alapelveit illetően, majd hetente 1-1 „leckét” publikálunk Jenő atyától, mind a cursilloval, mind pedig hitünkkel kapcsolatban.

Ha kérdésetek, gondolatotok merül fel a leírtak kapcsán, bátran használjátok a fórumot, vagy a hozzászólás menüt.

A levelező tagozat beindításának az a célja, hogy a figyelmet a hiteles és tradicionális cursillora irányítsuk, hogy egy ilyen jellegű tanulási folyamat révén tudjuk továbbadni a cursillo üzenetét környezetünknek.

 

Eseménynaptár
  H K Sz Cs P Sz V
39 1 2 3
40 4 5 6 7 8 9 10
41 11 12 13 14 15 16 17
42 18 19 20 21 22 23 24
43 25 26 27 28 29 30 31
Kérem várjon ...
KÖZÖS PROGRAMOK



Minden hónap első hétfőjén 18:30 kor szentmise a Kaniziusz Szent Péter templomban a Gát utcában


 
Bannerek
  Mária Rádió   Mária Út   Verbiták   Szent István Társulat   Keresztény Értékmegőrző Egyesület  
 

Minden jog fenntartva - De Colores

Impresszum