ELSŐ STÁCIÓ
Krisztust halálra ítélik
Pilátus helytartó tanácsának udvarán dühöngő, zajongó torz tömeg. Vagdalkozik. Ítéletetmond:” Feszítsd meg!” Középen egy vérző, sebzett férfialak, a Szeretet mindenhatóságát hirdeti. Mivel a Szeretet ártatlan, megbocsátó, igazságos és türelmes, ezt nehéz elviselni azoknak, akik meglátják benne saját szeretetlenségüket, igazságtalanságukat és durvaságukat. Saját ítéletüket látják Őbenne. Tehát vesznie kell, meg kell semmisíteni! Ez a dühödt zaj, ez az ítélkezés már két ezer éve veszi körül Őt! Hányszor állok manapság a torz,dühödt tömeg lármájában ! Hányszor hallom tőlük, „elég nekünk a saját erőnk önmagunküdvözítésére”! Hányszor hallom és látom a médiavilág pilátusainak ítéletét, amikor az öncélúerőszakot és szexualitást állítják a hamis elégedettség, szórakoztatás középpontjába! Hányszorhallom, hogy a bank összeomlások és az egyre érezhetőbb gazdasági válság mögött a pénzvilág pilátusai rejtőznek, akik az öncélú Mammon spekulációt helyezik az összemberi boldogulás helyére! Hányszor állok ebbe a dühödt zajba? Hányszor állok erőtlenül ebben a torz tömegben? Hányszor választom a megszokás, kényelmes, energiatakarékos biztonságát,amikor hallgatomkollégám, szomszédom, barátom,családtagom Istenkáromlását! Sokszor oly gyenge vagyokUram, hogy pártodat fogjam, hogy ügyedet előmozdítsam! Hányszor ítélem meg magamathelytelenül úgy, hogyvoltaképpen nincs is aranyfedezet , nincs földi mértékkel mérhető siker,eredmény az életemben, mely arra jogosíthatna fel, hogy megmondhassam környezetemnek,hogy Rád figyeljenek, Téged hallgassanak! Drága Úr Jézus, bocsásd meg gyengeségemet,
erőtlenségemet és kishitűségemet! Adj Uram erőt, tehetséget, bölcsességet és kegyelmedet ,hogy ebben az ítélkező, vagdalkozó zajban fel tudjam erősíteni a Te Hangod! (K. E. Richárd)
MÁSODIK STÁCIÓ
Jézus vállára veszi a keresztet
Két kereszt áll múltamban. A távolabbira az van rávésve: 1986. október, Nagyvárad.Gyerekként hagytam el Erdélyt, keresztként kaptam a hontalanság hitvallását. A közelebbin azáll: 2008. március, Budatétény. Cursillo, ott raktam le ezt a keresztet, ott találtam haza. A kétkereszt között majdnem 23 év távolság. Öntudatlan keresztényből a gyakorló katolikus felé. Éntörvényű emberből, az Istentörvényűség felé. A mégis morálból a „Legyen meg a teakaratod…” felé. Folyamatosan a helyét keresőből, az ide tartozom felemelő érzése. Egykereszt áll a jövőben. Az évszámot még nem látom, de rajta a szöveget igen: „Magyarországnem volt, hanem lesz, ha Krisztusnak él!” (B. Balázs)
HARMADIK STÁCIÓ
Jézus először esik el a kereszttel
„Az ember inas, mestere a fájdalom, és senki sem ismeri önmagát, míg nem szenvedett.” Azok közé tartozom, akik Isten ismerete nélkül nőttek fel. Bajból bajba jutottam, nem tudtammagamtól válaszokat találni az élet nagy kérdéseire. Sokat szenvedtem. Megismertem anélkülözést, megtapasztaltam a kiszolgáltatottságot, a kétségbeesést, a megaláztatást. Életformám volt a végzetesnaivitás, a sodródás. Tettem a rosszat, de nem helyeseltem.Fájdalmas ürességet és szégyent éreztem. Negyvenéves voltam, amikor meghívást kaptam a cursillóra, ahol Isten megmutatott nekem valamit abból, hogy mi a csoda. Meggyógyítot a vakságomat és bénaságomat, megbocsátotta a bűneimet. De a legnagyobb, ami velem történhetett, az a kereszt titkának felismerése volt. Megértettem, hogy egyedül a kereszthordozó Krisztus szenvedésében találhatok igazán vigasztalást és erőt. Minden földi botlás és bánat csak lépcsőfok őhozzá. Azóta hirdetem és tanúskodok róla, ne essen kétségbe,akit vétkei a földre sújtanak, merttévelygéseinket az Úr engedi, hogy jobban érezzük gyengeségeinket, és jobban keressük Őt. Mindenben hasonló lett hozzánk, a bűnt kivéve, a gyengeségben is. A cursillo bátorságot adott egy sorsdöntő lépéshez is. Nem volt más választásom, mint egy új alapokra helyezett új élet. Aszódon a Javítóintézetben dolgozom azóta,ahol tanár vagyok. Hivatásként élem meg, hogy megértő legyek az elesettek iránt, és gyámolítsam őket. Jézust akarom látni mindenkiben, aki megszégyenül mellettem érzelmi vagy értelmi képességeinek fogyatékossága miatt. Igyekszem segíteni rajtuk, gyengéden és mégiserősen. A magam gyengeségét pedig próbálom úgy fogadni, ahogyan Jézus az első elesést: türelmesen és felháborodás nélkül. (L. M. Lujzi)
NEGYEDIK STÁCIÓ
Jézus édesanyjával találkozik
A keresztút talán legdrámaibb pillanata. A vérben úszó, legyengült, elgyötört Üdvözítő, túl az első elesésen, minden erejét összeszedve folytatja útját. Körülötte durva lelkű emberek,csőcselék, akiket szórakoztat szenvedése. És akkor megpillantja Édesanyját. A tekintetük találkozik. Édesanyja a legnehezebb órán ott van mellette. Fájdalomtól elkínzott, könnytől áztatott szemeiből sugárzik a szeretet és ez erőt ad, vigaszt ad. Amíg élt az Édesanyám,bármilyen baj, betegség ért, azonnal elmondtam neki és máris könnyebb lett. Pedig általában nem tudta objektíven megszüntetni a bajt, de a kereszt súlya csökkent. Csökkent,mert megoszthattam azzal, aki a világon a legjobban szeretett engem, és együtt érzett velem. Sajnos valamivel több mint 5 éve Ő már Jézusnál van. De ha valami történik gondolatban még most islendül a kezem, hogy felhívom, ezt azonnal elmondom neki. Így érezhetett Jézus is. Ugyanakkor biztos, hogy kimondhatatlanul fáj Jézusnak az a tudat, hogy mekkora szenvedéstjelent aSzűzanyának egyszülött gyermekét így látni. Hányszor ültünk beteg gyermekünk ágyaszélén, és az ember mennyire szerette volna átvenni gyermeke szenvedését. Hányszor futott áta gondolatain, inkább nekem fájna, inkább én szenvednék helyette. Pedig hol volt az a szenvedés Jézuséhoz. Milyen megrendítő ha egy szülő, betegségben, vagy pláne balesetben elveszíti gyermekét. Nem ez az élet rendje. Milyen iszonyú lehetett azt látni, hogy az egészséges, bűn nélkül való szeretett fiút a legelvetemültebb bűnözőknek kijáró kínhalállal büntetik. És nem tudott közbe avatkozni. De a legtöbbet tette, amit lehetett. Jelen volt és lélekben osztozott fia szenvedésében. Igen , az édesanyáknak mindig gyermekük mellett kell lenni, különösen a bajban. Akkor is ha adott esetben tehetetlenek, de legalább lélekben, ajelenlétükkel kell demonstrálni együttérzésüket, szeretetüket.Köszönjük Neked Jézus!.Köszönjük Szűzanyánk! (Dr. F. Ilona)
ÖTÖDIK STÁCIÓ
Cirenei Simon viszi átveszi a keresztet
Cirenei Simon talán a jól elvégzett munka jelentette elégedettséggel tartott hazafelé a mezőről,mikor megragadták, hogy vigye Krisztus keresztjét a Golgota felé. Valószínűleg benne isfelmerültek kérdések. Miért kell, és miért pont neki kell ezt a fáradságos feladatot végeznie,hiszen ő már megtette aznapi kötelességét? Én beleszülettem a hitbe, így neveltek. Úgy éreztem, hogy megtettem a kötelességemet azzal, hogy igyekeztem mindig pontosan megfelelni a megtanult szabályoknak. Teljesen elégedett voltam magammal, és azt gondoltam,hogy bár passzív, de jó keresztény vagyok. Az egyházi előírások teljesítése ugyan némi kötöttséget jelentett, de ezek nem voltak sem túl nehezek sem túlzottan időt rablóak. Ettől mégszinte ugyanúgy éltem mint nem keresztény társaim, ugyanakkor meggyőződésem volt, hogy én jobb ember vagyok, hiszen keresztény vagyok. De egyre többször éreztem azt, hogy vajon mindez elég az üdvösséghez? Vajon elég érdem az, ha az ember „jó helyre” születik,életébenbetart néhány szabályt és nem követ el túl nagy bűnt? A cursillo környékén jött el az az idő,amikor úgy éreztem, mintha egy láthatatlan kéz finoman, de határozottan engem ismegragadott volna. Nem tett súlyos keresztet a vállamra, de részben mások példájánráébresztett, hogy a kereszténység megélése sokkal több mint, hogy kényelmesen betartunk néhány szabályt és megpróbálunk a lehető legjobban alkalmazkodni a világ alakulásához.Krisztus követése ma is tettel, lemondással, fáradsággal jár, és nem lehet kitérni a kisebb nagyobb keresztek vitele elől sem. Kétezer évvel ezelőtt sokan álltak a keresztút szélén, akikpasszívan szemlélték az eseményeket. Mi, mai emberek talán irigykedünk rájuk, hiszen egyedülálló lehetőségük lett volna Krisztus követésére. A megváltás történetének ezek közülmégis csak Simon vált szereplőjévé, akivállára vette Krisztus keresztjét. (Cz. Tamás)
HATODIK STÁCIÓ
Veronika
A mai Világban rengeteg szenvedés és kudarc vesz bennünket körül, mi magyarok szomorúakvagyunk és nem tudjuk mit kezdjünk ezzel a mérhetetlen sok szenvedéssel. Sok ember veszti elszemélyiségét, sokan kétségbe-, pánikba esnek és így a hitük is meggyengül. Ugyanakkor, ezlehetne áldás is, ha észrevennénk és megértenénk a szenvedő Jézus üzenetét. Ő megmutatta nekünk,hogy nem kellenek nagy dolgok, nem kellenek drága eszközök, ahhoz, hogy szívűnk szeretetét egymásnak kifejezzük. Ne legyünk érzéketlenek mások iránt és merjünk végre kézbevenni egy kendőt, amivel könnyeket és a szenvedés verítékét törölhetjük le testvérünk arcáról.Történelmünkből is ismerünk nagyon sok Veronikát, akik árvaházakban, kórházakban szeretettel töröltek könnyeket sokak arcáról. Ma is nagy szükség van, talán most még inkább azokra, akik szeretetükkel elállítják a könnyeket és mosolyukkal tudják enyhíteni másokfájdalmát. Sokszor a másokért, az egyházért tanúsított önzetlenségünkért kigúnyolnak bennünket, de nekünk nem szabad törődni a mások hitetlenségével, ha Krisztust szolgálhatjuk. Odanyújtani a kendőt, hogy valaki letörölje az izzadságot, annyi mint nagy hit kis jelét adni. Jézus ezért a csekély szolgálatunkért nagy jutalmat ad nekünk… Uram kérlek engedd meg,hogy én is kézbe vehessem kendőmet azon az úton amelyre hívtál engem, jócselekedeteimmelvszeretném legyőzni a rosszat, hogy tudjak támogatni másokat. Kérlek engedd, hogy a szememvfényében lássák meg a Te ragyogásod és mosolyomban szent szereteted. (W. Veronika)
HETEDIK STÁCIÓ
Krisztus másodszor esik el a kereszttel
Uram, egy film lassított felvételeként látom, ahogy másodszor is elesel. Minden képkocka egyegy egy-egy álarcot villant fel bennem, amit az arcom elé veszek. Amikor nem élek a nekemadott szabadsággal. Amikor elásom a talentumot, amit adtál! Amikor pont fordítva cselekszem,mint ahogyan kéne: az igenjeim valójában nemek és a nemek valójában az igenjeim. Amikor elrejtőzöm, mert félek a konfliktustól. Eleve feladom, de közben feszít, ami belém szorult.Amikor meg akarok felelni egy elvárásnak. Ami nem is biztos, hogy valós elvárás, csak én abbóla feltételezésből indulok ki, hogy ez elvárás, és közben a valóságban ez nem így van, Vagyamikor álarcot veszek azért, hogy ne bántsak meg másokat, pedig tudom, hogy meg kellenemondani, hogy mit gondolok valójában. Hiszen lehet, hogy a másik ember felé pont az azőszinte mondat a kulcs valamihez! Nem mondok sehol nemet, mert a segítés, vagy a dicsvágy vezérel, de közben egyik helyen sem végzem jól el a feladatomat. Inkább rohanok, kapkodok,és a kedves mosoly álarca mögül elővillan a merev vigyor. Amikor mindenkihez kedves vagyok azért, mert félek, hogy nem fognak szeretni, a hátam mögött össze fognak súgni, kinevetnek,és nem kérnek meg legközelebb semmire! Amikor nem akarom hogy lássák, hogy igen, nekemis vannak hibáim, gyengeségeim, én is tudok vörös fejjel kiabálva veszekedni, elsápadni az indulattól, megsértődni apróságok miatt és fennhéjázó lenni másokkal. Rejtegetem szörnyecskéimet, ahelyett, hogy néha megsétáltatnám őket! Segíts Uram, hogy álarcaim felvétele előtt mindig eszembe villanjanak második elesésed lassított filmkockái!
(Dr. O. Viki)
NYOLCADIK STÁCIÓ
Jeruzsálem asszonyai
Uram Jézusom! Hányszor állunk meg Szent Kereszted alatt és sírunk bűneink miatt. Miasszonyok hányszor fohászkodunk hozzád családjaink gondjai és küzdelmei miatt. Te irgalmasvagy azokhoz, kik hisznek Benned. Add meg kérünk, a bűnbánat kegyelmét, hogy kiérdemeljükvigasztalásodat , hogy a kétségbeesés erősödjön hanem a szeretet növekedjék bennünk. Ámen.
(K. Ágnes)
KILENCEDIK STÁCIÓ
Jézus harmadszor esik el a kereszttel
Amikor minden rendben, a dolgok jól mennek, minden szép kerek, a gyerekek szépen nőnek,jól megy a cég is, kész a házad, a kocsid szuper. Isten húzza az igád, jóban is vagy vele rendesen. Időnként rebegsz valami hálafélét, mert ugye jó katolikus vagy, de azért tudod, hogy vastagon beleteszed te is a magadét. Kezded érezni, hogy kicsit jobban tudsz mindent, néha már osztod az észt, persze még udvariasan, azután már nemigen törődsz mások lelkivilágával. Azt hiszed a csúcson vagy! Sőt! Te vagy a csúcs! Kezded azt hinni, hogy a kisebb hegyeket te teremtetted. Azt gondolod Isten tenyerén vagy! Valójában sosemvoltál távolabb Tőle! Visszagondolva már felismerted: elvesztetted az arányérzékedet, eltűnt belőled az örök szép alázat! Ó, szerencsétlen bolond! Száz méter magasból alig lehet megkülönböztetni a melletted álló szemét kukától. És hol vannak még a csillagok?! Mielőtt menthetetlenül beleszédülnél önmagad vélt nagyságába, még ebbe a rusnya állapotodban is, a téged szerető Isten, belép az életedbe és egy váratlan mozdulattal kirántja alólad a vörös szőnyeget. Nem érted mi történtveled. Néhány hónap alatt odalett minden! Kicsúsztak a kezeid közül a dolgaid. Céged csődeljárás alatt, bankhiteled bedőlni látszik, időnként szúrást érzel a szíved tájékán, és egyretöbbet iszol, néha már napközben is. Közben vadul perelsz az éggel, mondván te ugyan olyan jógyerek vagy, mint eddig, miért pont veled történnek ezek a dolgok! Egy nap úgy berúgsz, hogya puszta földöntalál a hajnal, és fogalmad sincs hol vagy! Ott heversz a földön összetörve,porig alázva, sárosan, nyomorultan. Egyszer csak váratlanul megnyílik a szemed, szívedbe hasít a felismerés, összekulcsolod kezed és csendben alig hallhatóan csak annyit szólsz: Uram bocsáss meg nekem nyomorult bűnösnek! Por és szemét vagyok, semmi! Ez a sár rajtam mérhetetlenül több, mint én, mert hiszen ez az anyaföld, ami magot nevel és életet adgyermekeidnek. Minden ami körülvesz a Te szerető kezed ajándéka, Te vagy a minden Uram,és én vagyok a semmi! Ekkor valami melegség fut át egész testeden, végtelen nyugalom tölt el,ismét meghallod, hogy dalolnak a madarak, a hajnali fényben a nap első sugarai bíbor és kékszínűvé festik az eget. Eszedbe jut, hogy régen hányszor keltél fel csupán csak azért, hogyláthasd ezt a fenséges csodát. Béke van a szívedben, tudod hamarosan minden rendbe jön. Megértetted, amit Ő tudatni akart. Hálás vagy, nagyon hálás! Jézusra gondolsz, Ő mennyire szeret, micsodamélységbe ment le a szenvedésbe értem. Ő ismeri az utat, oda is vissza is.Megnyugtat az érzés rábízhatod magad! Boldog vagy, Megrendülten . Ülsz az út szélén, azemberek kezdenek szállingózni,zavartan átnéznek rajtad, és nem értik, hogy lehet ilyen mélyre süllyedni. Gyengéden rájuk mosolyogsz, Jézus háromszor esett el a kereszt súlya alatt mondanád, de rájössz pillanatnyilag nem vagy katekézishez felöltözve! Kicsit leporolod ruhád.A nap teljes korongja vörösen izzik a horizont felett. Kezdődik egy új nap! Egy új élet! Vár egykövetkező állomás! Imádunk Urunk és áldunk téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot! (K. János)
TIZEDIK STÁCIÓ
Jézust megfosztják ruháitól
A testi megalázásnál a lelki fájdalmasabb. Ha önérzetemben sértenek meg, ellenséges leszek,és az igazamat keresem minden áron. Sértegetek, marok, én is fájdalmat akarok okozni.Csodálom Jézust, és negyedik éve tanulom tőle ennek az ellenkezőjét. Miközben Jézus akeresztet viszi a Golgotára, a megfeszítését szakszerűen és törvényesen elvégző zsoldosok -a maguk hasznát keresve -letépik róla a ruhát, és sorsot vetnek rajta. Ezek azok az emberek,akik kicsinyes előnyökért – persze magukon kívül -bármit és bárkit feláldoznak. Megalázó éskétségbe ejtő, hogy a pillanatnyi nyereség sokaknak többet számít, mint az ember élete,becsülete. Morális megfontolások nélkül fúrnak a munkahelyeden, meglopnak, a szemedet lövik ki. Lépten-nyomon megaláznak emberségedben, magyarságodban, hitedben. Én most islázadok ez ellen, de közben csodálom Jézust a szótlan türelméért. Ő nem lázad, mert egypercre sem veszíti szem elől a küldetését. Sokáig fájt, hogy nem jutok előre anyagilag olyan könnyen, mintmások. Nem ismertem a jó megoldást. Szüleim nem tanítottak meg rá.Megpróbáltam hát én is az ügyeskedők útját járni. Kegyes kis csalások követték egymást. Megtettem, de sosem volt nyugodt a lelkiismeretem. Be kellett látnom, hogy ez nem az én utam. Be kellett látnom, hogy a végső cél többet ér, mit a pillanatnyi előnyök. Csodálom Jézust,és négy éve igyekszem követni Őt.Nekem NEM Krisztus ruhája kell! A kereszt tövében a„minél többet adni” szeretet-parancs áll szemben a „minél többet szerezni” elvtelen egoizmusával. Jézus szótlanul tűri a kifosztását, megalázását. Nem átkozódik, nem ellenkezik. Szótlanul elvisel mindent, ami Vele történik. Tudja, hogy Ő nem ebből a világból való, és az Őküldetése sem ebből a világból való. Én hogy cselekszem Jézus tanítványaként, amikormegaláznak? Van-e erőm a hóhéraimat, a kisemmizőimet szeretni? Győzelemre viszem a szeretet erejét, vagy a hóhéraimhoz leszek hasonló? Vajon nekem is csak a ruhája jut, vagy osztozom Vele a végtelenszeretetében? Az elmúlt négy évnek ez az egyik nagy kérdése. És a válaszom az, hogy arccal a kereszt felé, de még mindig a Golgota tövében toporgok. (M. Attila)
TIZENEGYEDIK STÁCIÓ
Keresztrefeszítés
„A harmadik órában keresztre feszítették”. Gyilkosaid méltó büntetésnek és elrettentőpéldának szánták a kereszthalál büntetését. A büntetésre nem voltál méltó, a példa pedig,amely mindnyájunk előtt áll, Te magad vagy. A szeretet példája, tanítója és megtestesítője. A kereszt, amely emberi életed utolsó állomása volt, örök jelképévé vált mindezeknek. Minket nem elrettent, hanem buzgó szeretetre, áldozatra hív és mutatja az utat a Világosság felé. Ezernyi helyen látjuk a keresztet ma is: a zsebünkben lapuló rózsafüzéren, a szobánk falán, a tanteremben, a templomok csúcsán és oltáron. Valahányszor ránézünk,egy rövid pillanatra mindig jobb emberré válunk. Add meg urunk, hogy ezek a pillanatok egyre hosszabbak legyenek… (Cs. Tamás)
TIZENKETTEDIK STÁCIÓ
Jézus meghal a kereszten
Betelt a pohár. Nincs tovább. Elég volt. Többet senki sem kívánhat tőlem. Minden elpattant bennem. Ez már a vég. …. Hányszor mondtad ezeket, ó hányszor érezted, nincs már az életnek a szeretetnek, a kapcsolatoknak, a keresztútnak folytatása. Minden összeesküdött ellened.NINCS tovább. Jó lenne valahogy megpihenni. Most Őt figyeld: Az egész világ, az egész föld ellene fordult, tudva és tudatlanul, ostobán és ellenségesen, csalódva és gyűlölködve,tagadóként, árulóként. A föld minden emberének bűne indaként fonja be halott testét. Nemvádol, nem perel, nem beszél. Átöleli a földet. Beteljesedett! Mikor majdnem egyéves fiam lázasan és fuldokolva, összeszorult légcsővel feküdt a LászlóKórház intenzív osztályán már 6 napja, keze lába kikötve az ágy korlátjához, hogy ne húzza ki az infúziót a testéből és az oxigéncsövet az orrából, azt mondtuk feleségemmel: ELÉG Uram! Hat napja aggódunk, szenvedünk! Többször örültünk javulásának, majd mindig visszaesett.Rosszabbodásai megint-megint vissza sújtottak minket a rettegésbe, a halálfélelembe. Nem a saját halálunktól féltünk (azt még elviseltük volna), hanem az egyszem gyermekünk elvesztésének tébolya marcangolta a szívünket. Ebben, a porba sújtott állapotban, erőnkfogytán, hat küzdelmes átimádkozott nap és éjszaka után, szinte megsemmisülve mondtuk kifeleségemmel. Nem bírjuk tovább URAM! Nem akarjuk, hogy tovább szenvedjen Domonkos!Ha vinni akarod, hát vidd és erősíts meg bennünket, hogy el tudjuk fogadni ! Átadjuk NEKED,legyen meg a TE akaratod! De ha szándékodban áll meggyógyítani, akkor kérünk tedd meg,mert nem bírjuk tovább látni szenvedését! Kértük a Szűzanyát, hogy vigyázzon rá, mert mi nem mehetünk be hozzá az intenzív kórterembe. Megsemmisülten és tehetetlenül vártuk a holnapot, Domonkos első születésnapját 1992.10.15-ét, Avilai Szent Teréz napját. Reggel 7 órakor már a kórházban voltunk és rettegve néztünk be a kórterembe, számítva mindenre,…. dereménykedve a jóban. Mikor ágyát üresen láttuk, rémülten kutattunk majdnem összerogytunk… de megláttuk egy székben ülve, könyvet lapozgatva,gyógyultan. Azóta tudom, legjobb haátadok mindent Neked Jézus, és Rád bízom magam és szeretteimet URAM! ( H. Attila)
TIZENHARMADIK STÁCIÓ
Jézus testét leveszik a keresztről és fájdalmas Anyja ölébe fektetik
Vége. Meghalt. A tömeg már elvonult, a lárma elült. Két ember levette testét a keresztről, ésanyja karjába helyezte. Emberi ésszel fel nem fogható milyen fájdalmat érez a Szűzanya.Tehetetlenül kísérte fiát a hosszú kínszenvedésben, végignézte, hogy halálra kínozzák őt. Ha emberi értelemmel nem is fogható fel e fájdalom mélysége, érzelmeink által megértjük: nincsennél nagyobb szenvedés egy emberi lélek számára. És tudjuk: ember egyedül ezt nem tudjaelviselni. A Szűzanya nem jajveszékel, nem panaszkodik. A karjában tartja, átöleli fiát szótlan fájdalommal. Ő az Úr csendes szolgálóleánya. Elfogadja az emberi életet és halált rendezőszent akaratot, amely túlmutat az egyéni élet szűk határain. Ez az Isten akaratában való igazi megnyugvás, amely nem futamodik meg a szenvedéstől,hanem bizalommal hagyatkozikIstenre. A Szűzanya tudja, hogy mindennek így kellett történnie. És tudja, hogy nekünk,embereknek ez életet hoz. A szeretet és a szenvedés titka egymásba fonódik. Isten pedig azt tünteti ki azzal, hogy szenvedésének és halálának titkába avatja, aki legközelebb van hozzá. Énpedig ott találom meg az Urat őnála, az Úr Jézus édesanyjánál. Az ő emberi, édesanyai szívébe véste szenvedésének és szeretetének titkát, így mindez emberi módon is felfoghatóvá válik. Ha e szívhez érzelmeinkkel közelítünk és megismerjük azt, megértjük, mit adott nekünk Jézus ésmit ad nekünk ma is. Milyen sokszor segít a Fájdalmas Szűzanya, hogy elfogadjam a fájdalmat,a veszteségeket, a kudarcaimat és saját gyengeségemet. Segít, hogy újra és újra belássam:egyedül, a saját elképzeléseim szerint, a saját erőmből semmire sem megyek. Isten nélkül csakegy helyben forgok a magam alkotta mókuskerékben. Újra és újra megerősít abban, hogy teljes bizalommal és hittel kell ráhagyatkoznom Istenre, a ’legyen nekem a te igéd szerint’nyugalmával. Ez az egyetlen út a boldogsághoz, az értelmes élethez. Mindezt a Szűzanya segít megértenem nap, mint nap. Uram, a Fájdalmas Szűzanya a benned való hitből merítette nyugalmát és erejét. Hadd tanuljak tőle csendes alkalmazkodást, elfogadást és megnyugvást.Hadd fogadjam el szívesen, türelemmel és hűségesen a te szent akaratodat az életemben, mert tudom csak így érdemes élnem, csak így lehetek boldog. (K. Orsi)
TIZENNEGYEDIK STÁCIÓ
Beteljesedett…
Az Atya szándéka szerint leélte az életét… Állok a tömegben és hallom, ahogyan a kő döngvesúrlódva elzárja a sírkamra bejáratát. Körülöttem hozzám hasonló kétségbeesett emberek.Látom az arcukon a fájdalmat, a talaj vesztett tanácstalanságot, a kilátástalanságot. Nehézszomorúság ül rajtunk. Emberek vagyunk… és elhagyatottak. Megtaláltuk az életet, és most elveszítettük. Lehet, hogy meghalt a nap is, olyan sötétség van bennem. Mégis van egy kisremény, hiszen… azt ígérte, hogy fel fog támadni harmadnapra!… Ő, aki feltámasztotta a halottat, meggyógyította a leprást, a bénát, a vakot, miért nem gyógyította meg a sebeit, ésnevetett hóhérai szemébe? Miért hagyta ezt az egészet? Döbbenten ismerem fel az igazságot…
Hiszen… a megváltás műve készen állott. Egyetlen lépés volt csupán hátra, a feltámadás.Felujjong a szívem, elönt a boldogság… hiszen Ő akarta ezt, eleve ez volt a szándéka! Mostvégre véget ért a kín, a szenvedés, a korlátok közötti lét, kezdődhet az igazi, a boldog, a határtalan élet. A nagy feladat elvégeztetett. Drága Testvéreim! Állunk itt együtt anagyböjtben, és látjuk gyönyörű hazánkat, népünket, városunkat közeledni „nagypénteke” felé.Erősítsük meg szívünket, legyünk telve Hittel és Reménységgel, mert Nagypéntek végtelenszenvedése után törvényszerűen jön el a FELTÁMADÁS. (B. Zoltán)
